CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
„Te vagy a fény a szívemben Jézus, add, hogy ne szólhasson bennem a sötét…”Varga Lajos szentbeszédét az adventi időszakban jelenlévő és egyre erősödő emberek közötti együttérzés gondolatával kezdte ami, segíti az emberek egymáshoz való közeledését, a másik ember életében való részesülést, hogy jobban el tudjuk egymást fogadni. Az egymás megértése, elfogadása pedig oda kell vezessen, hogy tudjunk segíteni a rosszabb helyzetben élő embertársainkon.
De kik élnek nehéz körülmények között, kik is a szegények? A választ több oldalról meg lehet közelíteni. Meg lehet közelíteni a tényleges anyagi helyzet oldaláról: azok a szegények, akiknek nincs vagyonuk, megélhetési nehézségekkel küzdenek. Van ennek a fogalomnak azonban egy ennél sokkal fontosabb bibliai jelentése: az a szegény, aki legnagyobb kincsének a Jóistent tartja. Azok, akik a biztonságukat nem az anyagi javaktól remélik, hanem teljes egészében az Istenre hagyatkoznak. Az önként vállalt szegénység lelki érték, ennek az értéknek egyik legszebb példája Assisi Szent Ferenc élete, aki teljes egészében Isten és embertársai irgalmára bízta magát minden nap - mondta a püspök.
Az anyagi értelemben vett szegény ember, nem biztos, hogy lelki értelemben is az, hisz ha lelke folyamatos sóvárgással és vágyódással van tele a világi gazdagság iránt, nem a Jóistenben bízik, ezt a személyt nem nevezhetjük lelkileg szegénynek. Ezért egész életünkben arra kell törekednünk, hogy lelki értelemben szegények legyünk, maradjunk, és merjük Istenre bízni magunkat – fejtette ki Varga püspök atya.
A szentmisét követően a templom előcsarnokában előadásra és gyertyagyújtásra került sor, amelyben közreműködtek: a Lámpás’92 Alapítvány tagjai, a Váci Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola, Alapfokú Művészeti Iskola növendékei és Fodor János zenész, ők helyezték el az állványon a mécseseket, amelyekből kirajzolódott a karitászt jelképező lángoló kereszt és szív.
A szentmisét és az előadást követően hetven ajándékcsomagot adtak át a Karitász önkéntesei, szervezői a nehéz helyzetben élő családoknak.
Bővebben az Egymillió csillag a szegényekért szolidaritási akcióról az alábbi linkre kattintva olvashatnak:
http://vaciegyhazmegye.hu/hirek/2058/EGYMILLIO-CSILLAG-A-SZEGENYEKERT.html
Szöveg és kép: Bölönyi Gabriella
Váci Egyházmegye
Az albertirsai templom helyén már a 15. Században állt egy román kori templom, Szent Margit tiszteletére felszentelve. A török hódoltság alatt elpusztult templomot a 18. század közepén barokk stílusban újjá építették és Jézus Krisztus pártfogásába ajánlották. Szentelésének 280. évfordulója alkalmából ünnepi szentmisét tartottak az albertirsai Urunk színeváltozása templomban. A búcsúi ünnepi szentmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatta be.
A Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata önkéntes képzést indít a kórházi pasztoráció segítésére. A lelkigondozók és az önkéntes beteglátogatók az egyházmegyében található kórházakban segítő beszélgetésekkel szolgálják a betegeket. Hívjuk és várjuk az Egyházmegye területén élő leendő önkénteseket.
A Katolikus Karitász 2026-ban új szintre emeli Legyen öröm az iskolakezdés! elnevezésű kampányát. Az alapvető tanfelszerelések biztosítása mellett 2026-ban még nagyobb hangsúlyt helyez a személyre szabott, hosszú távú esélyteremtésre. A Lépcsőfok program mentorálással, korrepetálással, tehetséggondozással és célzott természetbeni segítséggel kíséri a hátrányos helyzetű gyermekeket a tanév során. A segélyszervezet adománygyűjtést indított, hogy még több rászoruló diákot támogathasson.
2026. július elején befejeződött a szolnoki Szentháromság templom szentélyének felújítása. Február óta a szentmisére érkezőket a szentélyben állványrengeteg fogadta. Restaurátorok dolgoztak a szentély újra festésén, hogy a hívő közösség nagyvonalú adakozásának és a Váci Egyházmegye támogatásának köszönhetően méltó, barokk hangulatú díszítést kapjon az épület belső tere. Gáll-Csepeli Anikó beküldött írását olvashatják.2026. augusztus 16. vasárnap
Ábrahám
Abban az időben: Jézus továbbhaladt, és Tirusz és Szidon vidékére vonult vissza. És íme, jött egy arra lakó kánaáni asszony, és kiáltozva kérte: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia! A lányomat kegyetlenül...
Összes program »